Nemzetközi matematikai tanulmányi verseny, 2017, Blagoevgrad, Bulgária

Az idén nyáron immár 24. alkalommal rendezték meg az egyetemisták nemzetközi matematikai versenyét, az IMC-t a bulgáriai Blagoevgradban. A verseny hivatalos neve International Mathematics Competition for University Students 2017, szervezője, mint az utóbbi időben minden alkalommal, az egyesült királyságbeli University College London, házigazdája pedig a blagoevgradi American University in Bulgaria. A verseny 2017. július 31-étől augusztus 6-áig tartott. A versenysorozatról érdemes tudni, hogy az utóbbi években az egyik legjelentősebb és legszínvonalasabb versenysorozattá nőtte ki magát, amit matematikus egyetemi hallgatóknak rendeznek Európában (noha a versenyzők korántsem csak Európából érkeznek). Az 1994-es első versenyt még Plovdivban (Bulgáriában) rendezték, de az utóbbi évek többségében Blagoevgrad adott otthont a versenyzőknek. Emellett a 24 alkalomból volt már verseny Londonban, Tihanyban (az ELTE szervezésében), Prágában, Varsóban, Kolozsváron, Szkopjéban, Odesszában és Budapesten is (ez utóbbi alkalommal, 2009-ben ismét az ELTE szervezésében). A résztvevők Európa és a világ számos egyeteméről kerülnek ki, s a hagyományosan erős csapatokat küldő orosz, ukrán, lengyel, cseh, magyar, izraeli, iráni, francia, román, spanyol, német és néhány más európai egyetemen kívül amerikai, kínai, brazil, vietnami, indonéz stb. hallgatók is rendszeresen szerepelnek a versenyen. A verseny immár hagyományosan két ötórás dolgozat megírásából áll, melyben a matematikának az egyetemi képzés első négy évének tipikus témaköreiből kell öt-öt feladatot megoldani. A verseny nyelve az angol: a diákok angolul kapják a feladatokat, és angolul írják a megoldásaikat is.

A versenysorozaton 1997 óta minden évben szerepel az ELTE is, általában egy 5-9 fős csapattal, melynek tagjait a tavaszi válogatóverseny eredményei alapján jelöli ki a Matematikai Intézet. A csapat az elmúlt években igen sikeresen szerepelt (2014-ben pl. 2. lett, 2015-ben pedig 4. a több mint hetven egyetem listáján), s a csapattagok egyéni eredménye is jó szokott lenni: tavaly egy első és négy második, az idén három első és két második díjat szereztek az egyéni versenyben.

Az idei évben az öttagú csapatnak új vezetője lett Dr. Jankó Zsuzsanna személyében (ő egyetemünk volt diákja, maga is egykori IMC versenyző, jelenleg a Corvinus Egyetem munkatársa). A 331 hallgató 103 egyetemről érkezett, s 71 egyetem küldött csapatot (azaz legalább két, de többnyire inkább három-hét versenyzőt).  Az ELTE-csapat tagjai az alábbi eredményeket érték el (zárójelben a 2016/17-es évben folytatott tanulmányaik):

  • Ágoston Péter (matematikus BSc év) – 2. díj
  • Csernák Tamás (matematikus BSc 3. év) – 1. díj
  • Fehér Zsombor (matematikus BSc 2. év) – 1. díj
  • Maga Balázs (matematikus BSc 3. év) – 1. díj
  • Szőke Tamás (matematikus BSc 2. év) – 2. díj

A csapattagok közül Ágoston Péter és Szőke Tamás először vett részt a versenyen, a többiek már a tavalyi évben is (sikeresen) szerepeltek. Igen jónak mondható Csernák Tamás és Fehér Zsombor eredménye: ők 64, illetve 63 ponttal bekerültek a versenyzők legeredményesebb 10%-ába.

A csapatversenyben az adott egyetem három legsikeresebb versenyzőjének pontszámához adják hozzá a csapatátlagot, s így alakul ki a csapatpontszám. Ebben a versenyben az ELTE a 4. helyet szerezte meg: az izraeli nemzeti válogatott (három egyetemről, köztük a Technionról és a Tel Aviv-i Egyetemről), valamint a szentpétervári állami és a moszkvai fizikai-mérnöki egyetem (MIPT) csapata végzett az ELTE előtt, és olyan egyetemek kerültek az ELTE csapata mögé, mint a Varsói Egyetem, a moszkvai Lomonoszov Egyetem, a kievi Tarasz Sevcsenko Egyetem, a Barcelona Tech, a prágai Károly Egyetem, a bécsi vagy az amszterdami egyetem stb.

A csapat utazásának költségeit a HÖK egyszeri tudományos ösztöndíjalapja, a Matematika Oktatásáért és Kutatásáért Alapítvány, az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa, valamint a Pázmány – Eötvös Alapítvány támogatása fedezte. Ez úton is szeretnénk megköszönni valamennyiüknek a támogatást, továbbá a Matematikai Intézetnek a válogató verseny megszervezését, valamint az utazás lebonyolításában nyújtott segítségét.

 

Budapest, 2017. szeptember 18.

Az ELTE IMC-csapata
(Jegyezte: Ágoston István)

A magyar csapat Balról jobbra: Maga Balázs, Csernák Tamás, Fehér Zsombor, Ágoston Péter, Szőke Tamás, Jankó Zsuzsanna csoportvezető